Lazaság vagy vizuális környezetszennyezés?
2017. augusztus 21. írta: Stílustitok

Lazaság vagy vizuális környezetszennyezés?

how-wear-dress-sneakers_1.jpg

Már- már az számít gáznak, aki magassarkúban lejt végig a városon, és nem fűzősben. A sportcipő kényelmes, praktikus, szeretjük-imádjuk, de csak azért, mert felkapott lett, nem feltétlenül kell erőltetni 0-24-ben. Ahhoz, hogy jól szeghesd meg a szabályt, előbb ismerd meg azt. 

Az alapok megvannak: sportos ruhához sportos cipő, nőcis szetthez nőcis cipő. Csakhogy  az egyre nagyobb öntudatra ébredő női nem

ezt a korlátot is ledöntötte. Melyik dolgozó nőnek esik jól tűsarkakon végigmutatványozni a napot, letudni a bevásárlást, meg úgy általában, létezni, ha megteheti ugyanezt kényelmesben is. 

light-gray-maxi-dress.jpg

De, most jön a de. Az ember szemének még mindig nem esik jól, ha az ember lánya nem találja el a megfelelő egyensúlyt a ruhadarabok stílusa között, és mondjuk összedob egy romantikus, lágy esésű sifon ruhát egy kopott, leélt futócipővel. 

Nyilván semilyen esetben sem szerencsés egy nyúzott cipőt felvenni, bármivel is párosítsuk, de fontos kiemelni, hogy szoknyákhoz és ruhákhoz a gördeszkás fazonú cipők, vagyis a sneakerek mennek leginkább. Belőlük is a legegyszerűbb, minimálisan díszített és színezett vászoncipők a legjobbak.  

Ruha kérdésében azt lehet mondani, hogy ami díszes, romantikus, feminim jellegű anyag vagy szabás, annak fűzős cipővel való kombinálása kerülendő. Sportos, laza jellegéből adódóan a cipő az olyan ruhadarabokkal alkot vagány, de mégis nőies összképet, amik önmagukban is hordozzák a lazaságot, és alapvetően semlegesek. Ilyen pl. a farmerruha, vagy a farmer anyagra emlékeztető darabok. A pólóruha, vagy ingruha is ide sorolandó, ahogyan az egyszerű- akár hosszúujjú akár rövidujjú- miniruha, és a maxiruhák pl. atlétatrikóra emlékeztető felsőrésszel. Tehát összességében elmondható, hogy minden olyan ruha, ami a "nagy klasszikusoat", szóval az alap ruhadarabokat idézi meg. 

Ami semmiképp sem sülhet el jól sportcipővel: 

- midi szoknya  sportcipo.jpg

-gyöngydíszítéses/flitteres/strasszos stb. alkalmi vagy alkalmi jellegű ruha 

-fodrok, buggyos ujj 

- merev tartású, A-vonalú hosszú szoknya

-spagetti pántos, szívkivágású nyári ruha

-virágmintás, vagy egyéb romantikus jellegű minta 

-fémes/fényes anyagok

- plisszírozott, vagy rakottszoknya

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása